Az elmúlt 30+ évben nagyon sok sérelem keletkezett. Kimondani ezeket annak, aki elvileg nagyon közel áll hozzád, de nem tudsz egyszerűen beszélni vele, nem lehet …
Nem lehet, mert más világban éltek.
Nem lehet, mert csak neki lehet igaza.
Nem lehet, mert hirtelen.
Nem lehet, mert konfliktogén típus.
Nem lehet, mert energiát szív el.
Nem lehet, mert kiabál és rombol.
Nem lehet, mert félsz. Mert rettegsz.
Egyszerűen NEM LEHET …
És ha mégis megpróbálod, te vagy a rossz. Vagy támad. Vagy kérdőre von, hogy mondhatsz ilyeneket. És bár hosszú hosszú éveken át próbálod magad megvédeni, kiállni a saját igazadért, mégis valahol egy mellékvágányon feladod, beletörődsz, és a sok sebet éveken át hordozod csak azért, hogy béke legyen – már amennyire ez lehet.
Konfliktus ugyan nem keletkezik, hisz csendben vagy és próbálod eltemetni, de jó ez így? Tényleg ez a megoldás? Aztán újra megpróbálod. De azt veszed észre nem sikerül, elenyészel lassan a gödörben, miközben a családodat és szeretteidet is magaddal rántod, rossz irányba változol, rossz felé mutat az egész életed, miközben elfojtani próbálsz. Ér ez annyit? Figyelmeztető jelek jönnek. Félsz, de lehet mégsem eléggé.
Az idő csak telik. A körülmények változnak. Rosszabbnak. Ahogy a lelked is. Az életed is. A gondokkal és sérelmekkel tele lufi egyre nagyobb. Durranni fog. Valamikor.
Majd az utolsó utáni utáni pillanatban mégis ráeszmélsz: változtatni kell, mert itt már nemcsak a saját életed a tét!
Keresel, kapcsolatot veszel fel, megbeszéled az első találkozót, és bumm: máris a terapeutával szemben találod magad. Pusztán néhány év késéssel és megannyi év felgyülemlett fájdalmával …
Miért keresett fel? – hangik el a kérdés az első alkalommal.
Nem tudom. Ez olyan bonyolult – szólt a válasz. – Egy lesütött fej, egy elpirult szégyenteljes arc, dobogó szív, és fogalmad sincs miért jöttél. Hülyeség. Állj fel és menj. Ugyan hogy tudna segíteni?
Munka, család, gyerekek, szülők (nem fontossági sorrendben!) ……… hangzik el nagy nehezen az első kérdésre adott válasz. És mire feleszmélsz, a következő pillanatban máris olyan konkrét példát mesélsz, hogy a terapeutának rögtön átjön a fél életed. Azonnal megérti miért vagy ott és mire keresed a választ. Együttérzésére és biztatására, hogy JÓ döntést hoztál azzal, hogy itt vagy, könnyek szöknek a szemedbe. Elharapod a szád és nem tudsz mit mondani. Próbálod visszafojtani, pedig nem kell.
És máris egy csónakban eveztek. Olvas a gondolataidban, befejezi a mondatodat. Azonnali képet kap rólad.
És valami bámulatos módon, már az első alkalommal úgy távozol: IGEN! Jó lesz. Ez kell. Szükség van erre, és segíteni fog. Reményt kapsz és feltöltődsz. Kerül amibe kerül. Márpedig nem kevésbe kerül. De a tét nagy.
…
Ahogy telnek a hetek, a sok házi feladat, szituációs gyakorlat, beszélgetés, sírás, múltba tekintés, sebek piszkálása és egyebek meghozzák az eredményt. Lassan. Lassan, de biztosan. Érzed, hogy valami változik. Valamilyen új úton indulsz el, egy úton, amin bizonyítani akarod magadnak: meg tudom csinálni és változni fogok!
Egy terápia nem mindig könnyű. Szembesülsz a legmélyebb és legsúlyosabb hibáiddal. Még ha tisztában is voltál ezekkel korábban, zuhanyként ér. Tükörbe nézve már nem tudod kit és mit látsz. Csak káosz van. Majd közlik veled, hogy a terápia kicsúcsosodott, elértétek amit kellett. A legnagyobb hibáiddal szembe tudtál nézni, kész vagy változtatni, nem zuhantál össze, mosolyogva és reményekkel tele hagyod el a szobát.
De mégis … Próbálod a tanultakat alkalmazni a gyakorlatban, mindazt amiről szó volt az elmúlt hetekben, de még nem megy jól. Nem látsz tisztán. Még nem vagy igazán tisztában azzal, mit és hogyan kellene mondanod vagy tenned. A környezet visszajelzése az egyetlen segítséged. És ebből táplálkozol. Másod nincs.
Majd a terápia végéhez közeledve azt veszed észre, már másként zajlik egy beszélgetés, másként zajlik egy konfliktus, másként beszélsz a pároddal és gyermekeiddel is. Pipa. Némi reményt vélsz felfedezni, hogy sikerülhet. “Lehet, hogy meg tudom csinálni?”
IGEN, meg! Mikor közlik, hogy a terápia a vége felé közeledik, mert nagyszerű munkát végeztél, leírhatatlan az érzés. De jön az igazi próbatétel ideje: vissza a mindennapokba és alkalmazni a tanultakat. Életed végéig!
A kulcs: asszertív probléma megoldás. Életed minden területén, minden áldott szituációban, ha a helyzet úgy kívánja. Add ki a sérelmedet, ereszd le a lufit anélkül, hogy a másikat a földbe döngölnéd. Kedvesen, a másikat nem sértve, sőt … A lényeg TE vagy. Az ÉN van a középpontban. Segíts magadon.
Ha olyan sok probléma van a lelkedben, amivel úgy érzed, nem tudsz már megküzdeni, ne restellj segítséget kérni. Egy terapeuta hatalmas segítség lehet, sőt, megoldás mindenre!
Ha azt érzed, nem tudsz megküzdeni már a rengeteg problémával, ne küzdj. Legalábbis ne egyedül. Mindenki más eszközt választ a gondok megoldására, de a cél egy: a felismerés, az elfogadás és változás.
Nem vagy egyedül. Vágj bele!
Én tudom … Nekem sikerült!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: