Miért van az, hogy manapság minden mama jobban tudja mi lenne az anya dolga?
Tisztelet a kivételnek persze, de úgy veszem észre, a régiek valahogy X év múlva sokkal bölcsebbek, sokkal jobban tudnak mindent, ezáltal baromi könnyű kiosztani a másikat, és hát persze az elmúlt X év valahogy átformálódik az emlékeikben. Noha mi, “gyerekek” tisztán emlékszünk még akár a legrosszabb élményekre is, a szülők állítják, az nem úgy történt. Aha …
Van egy nagyon fontos “aprócska” tényező: eltelt 20-30-40 év mióta mi megszülettünk. A világ – bár közhelyesen hangzik de – hatalmas léptekben fejlődik, a technológia szinte naponta feszegeti saját határait, és egy olyan rohamosan fejlődő világ részesei vagyunk, ami a régiek életében még fantasztikus történetben sem szerepelt volna.
Az irányelvek, a nevelési módok, nevelési eszközök, a körülmények, a játékok, de még a puszta szavak és a minket körbevevő környezet is más. Még a levegő is más.
Könnyű pálcát törni valaki felett 30 másodperces látottak alapján. “Micsoda nevelés” mondják az akkoriak, miközben a pénztárnál állsz kígyózó sorban és a gyermeked egyet rikkantani mer. Az bizonyos, hogy a 80-as években nem volt tablet, és kint rohangáltak a gyerekek a faluban, vagy épp még segítettek is a felnőtteknek kukoricát szedni, de egy biztos: akkor sem ült egy gyerek szótlanul bent a sarokban, szó szerint ölbe tett kézzel. Ne legyünk képmutatók, ilyen gyereket nem igen látni. Sem akkor, sem most.
Rossz lenne egy gyerek, vagy rossz lenne a neveltetése, mert eleven? Mert játszásból kidugja a nyelvét? Mert hirtelen van egy zseniális aranyköpése? És sorolhatnám.
Én sajnos megkaptam. “Ez a te nevelésed”. És megnyílik alattad a föld. Megnyílik, mert 24 órában vagy anya, akarsz jó anya lenni, hozod-viszed őket, fejleszted őket, játszol velük, ápolod őket, minden kívánságukat figyeled, ott vagy ha elalszik, ott vagy ha felkel, ott vagy ha elesel vagy egy kérdésre kell válaszolnod.
Értetlenül állsz a kijelentés előtt. És igen, noha gyermekeid szemében megannyi ok miatt jó anya vagy, idézem “a legjobb anyuci örökre”, mégis elbizonytalanodsz.
Igen. Az eleven, nagyon zsivány fiúkkal nagyon nehéz dolga van egy anyának.
Volt 2-3 év, mikor nem mindig tudtál következetes lenne, mikor nem tudtad 5-10 percnél tovább büntetni, mikor a szívedet kitépte, mert sírni látod, mikor neked jobban fáj akármi, mint neki. És évekkel később jössz rá a válaszra: Azért nem tudtál szigorúbb és következetesebb lenni vele, mert féltél attól, hogy elveszted a szeretetét.
A gyermek a legnagyobb kincs a világon.
Ha adott pillanatban rosszat kell tennünk, az is azért van, mert nekik akarunk jót, későbbi élete során. Hogy jó ember legyen. És inkább most fájjon akárkinek, mint mindenkinek 5-10-20 év múlva.
Ezt tudod. Nagyon is. Viszont valamiért mégsem tudtál szigorúbb lenni. És bár kicsit késve, de rá kell jönnöd: azonnal változtatni kell. A szokásaidon, az eszközökön, bármin … csak azért, hogy lelkiekben egy stabil és magabiztos kiskrapek lehessen belőle.
Megkezdődik a szigor időszaka. Pontosabban inkább magabiztosabb vagy a neveltetésben, következetességben. Ami szemmel láthatóan feltűnik a kicsinek is. Furán néz rád, miért vagy szigorúbb, miért nem hat meg a sírása, a világfájdalommal teli tekintete.
És pár hét vagy hónap múlva elkönyvelheted: sikerült. Megvan a családi béke, mindent megteszel érte, értük, működnek a hétköznapok.
Egy dolog azonban mégsem változik: az elevensége, a szeme zsiványsága.
Ahogy egy gyermekpszichológus fogalmazott egyszer: “változhat a gyermek, de az alap személyisége amivel született, amit hordoz, sosem fog változni”.
Nevelheted a legjobb tudásod szerint, szó szerint. Ha egy gyermek nagyon erősen képviseli egy adott személyiségtípus vonásait, nem fogod kibújtatni belőle. És ne is akard. Tégy meg mindent annak érdekében, hogy jó legyen mindenkinek, szeresd őt és állj mellette mindig.
Ennyi.
Fentiek alapján gondolom, hogy nem biztos hogy tisztában vannak vele anyáink, milyen “a mai kornak megfelelő” gyermeket nevelni, milyen egy rohanó világban gyermeket nevelni.
A lehető legtöbb időt töltjük velük. Séta, kirándulás, rajzolás, mesenézés, sztorik, sport, nevetés, csikizés, játszótér, vendégek, akármi … bármi … Mégis, a mai világban – azt gondolom – ha jön egy telefon, félre kell tenned mindent és elintézni, amit kértek tőled. Miért? Mert a 21. században mindenki félti munkáját, létbizonytalanság van, még akkor is ha úgy tűnik, minden rendben van körülöttünk. Semmi nem biztos.
És csak azt hallod utána: “anya mikor jössz vissza játszani?” … és miközben azt mondod rögtön, azon kapod magad, hogy a gyerek fél óra – óra múlva újra megkérdezi. Nincs idő. Gyakran semmire nincs idő. A társadalom mást kíván tőlünk mint régen.
Gyakran nincs segítsége a fiatal családoknak. Régen más volt ez is. Kéznél volt a szomszéd, a rokon, a mama, a papa.
—————————————————————–
Lehet, nem a legjobb példa, de … egy anyuka sétál a supermarketben. Gyermeke túrórudit eszik. Amit a pultról vettek le. Egy bolti eladó lép oda, elnézést kérve közli, hogy nem eheti meg a gyermek, amíg nincs kifizetve. A gyerek elkezd sikítani. Mire anyuka közli: “Elnézést kérek, tisztában vagyok vele. Kérem, ha Ön el tudja magyarázni ezt az autista gyermekemnek, tegye meg!” … A bolti eladó pedig ismét elnézést kér, és lesütött fejjel odébb áll.
—————————————————————–
Ne törjünk pálcát a másik felett, mert a gyerek a postán sikít, a boltban földhöz vágja magát. Mióta anya vagyok, egyet megtanultam: nem ítélkezem! Soha. Mert … amit mondani szoktam mindig: nem tudhatod, mi áll mögötte. Akár egy pillanatnyi cselekedet mögött sem tudhatod, mi az oka.
Ma más gyereket nevelni, mint sok-sok évvel ezelőtt!
Kommentek